Visszabeszél, szemtelen, sérteget - gombok, amiket egy gyerek nyomkodhat
A zsebedben bicska nyílik. Így velem nem beszélhetsz! Megsemmisülsz? Éktelen haragra gerjedsz? Egyáltalán mit tehetsz, amikor a gyerek lényed legrejtettebb zugaiba nyúl és ott megforgatja a kését?
Óvatosan kopogok reggel a szobája ajtaján. Nem jön válasz, ezért benyitok. — Mi a fenének kell állandóan benyitogatni? — Ordítja alpári hangon, a magasított ágyon tornyosuló fiam.
Csak aggódtam, időben fel tud-e kelni, nehogy elkéssen. Jót akartam, de lekiabálta a hajamat a fejemről. Sírni tudtam volna. Váratlanul ért, és megnyílt alattam a föld. De tényleg tanárnéni kérem, nem vagyok az a benyitogatós szülő, mindig is tiszteletben tartottam a szobája felségterületét, de azt hittem, hogy nem hallotta az órát és el fog késni. Magamban magyarázkodok, és küzdök a sírással. Aztán legszívesebben visszamennék és jól beolvasnék neki: mit képzelsz magadról, hogy így beszélsz velem? Mérlegre teszem a sok év munkáját, hogy felvágták miatt a hasam, hogy hányszor ébredtem éjszaka és szaladtam megnyugtatni, hogy hány éve fizetjük az iskoláját…
Fortyog bennem a düh, és a bosszúvágy, a sértettség.
Aztán magamhoz térek, rájövök, hogy szülő vagyok, és tudatosan lélegezni kezdek. Pár perc múlva előkerül az “elkövető” felöltözve, megölel és azt mondja: Bocsi, álmos vagyok, nem akartalak megbántani. Kamaszosan megpuszil.
És a szívemben újra helyreáll a béke. Igen, mégiscsak szeret engem.
A legtöbb gyerek időről időre átmegy ezen a fázison. És a legtöbb szülő túlreagálja azt. Így aztán sajnos, hosszú időre fenn is marad ez az állapot. A gyerek egyre szörnyebben viselkedik, a szülő egyre komolyabb retorziókat vet be.
Tiszteletlen kölyök. Le kell törni a szarvát, különben a fejemre nő. Nem hagyhatom szó nélkül, meg kell mutatnom, ki az úr a háznál.
Bármilyen életkorról is van szó – a gyerek a “szemtelenséggel” a “visszabeszéléssel” közölni akar valamit. És ha nem figyelünk jól, ha nem hallgatjuk meg, akkor biztos, hogy egyre rosszabb lesz a helyzet. Ha sértettségünkből, haragunkból akarjuk megoldani a konfliktust és le akarjuk törni, akkor azt a gyerekkel való kapcsolatunk sínyli meg. És biztosak lehetünk benne, hogy a jövőben egyre több és több lesz a hasonló viselkedésből.
Ne vedd magadra!
Nagyon nehéz. A “tiszteletlenség” legtöbbünkben nagyon régi, fájdalmas gombokat nyomogat. Rávilágít arra, hogy ezért vagy azért, de önbecsülésünk sok sebből vérzik. A szülői munka egyik legnehezebb leckéje, hogy meg kell tanulnunk saját érzelmeinket kezelni, különben nem jutunk túl két óvodás konfliktuskezelési színvonalán. Szóval akármilyen gombokat is nyomogat, ha tisztában vagyunk ezekkel a gombokkal, máris tudatunk felülemelkedhet és megválaszthatjuk a helyzetre adott reakciónkat. Erre a fajta metakognícióra csak mi, emberek vagyunk képesek. Tudunk gondolkodni saját magunkról, tudunk gondolkodni saját érzéseinkről és tudatosan megválasztani a viselkedésünket.
A gyerekre nem tartoznak régi sérelmeink. Ha nem emelkedünk felül rajtuk, csak továbbadjuk azokat. “Felismertem, hogy a viselkedésével egy gombot nyomott meg rajtam, és ezért most sértett és dühös vagyok. Legszívesebben megbosszulnám, de nem teszem.” Pusztán ez az egyszerű gondolat segít abban, hogy megnyugtassuk magunkat és mérlegelni tudjuk VALÓJÁBAN hogyan szeretnénk reagálni. A gyereknevelés során kegyetlenül őszintének kell magunkkal lennünk. Már nem foghatjuk másra a gondjainkat. Nem mondhatjuk, hogy megérdemelte. Meg kell fejtenünk, hogy VALÓJÁBAN ki bántott meg, és kire haragszunk.
Tartsatok minden nap különidőt!
Minden nap igyekezzél kapcsolódni mindegyik gyermekeddel. Akár tíz perc is elég. Biztosítsd arról, hogy most minden figyelmed az övé (és tényleg!). Ilyenkor akár játékban, akár szavakkal (vagy némán sétálva), elmondhat mindent, ami a szívét nyomja. Állíts be órát, ami jelzi, ha vége van és légy jelen. Nagybetűkkel. Hagyd, hogy gyermeked töltse meg az időt azzal, amivel akarja.
Ha hisztizni akar, akkor hisztizzen. Ezek a dedikált idők nem csak arra jók, hogy könnyebb legyen szeretni a sokszor elviselhetetlen gyermekedet, hanem arra is, hogy itt ventillálja ki a nyűgjeit.
Beszélj az érzéseidről!
Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hiszen sosem tanultuk, hogy valóban az érzéseinkRŐL beszéljünk, és ne az érzéseinkBŐL. Például: “Huh, most eléggé megbántódtam.” Ezzel felelősséget vállalunk a saját érzéseinkért, mondjuk összehasonlítva ezzel: eléggé megbántottál. Vagy: mit képzelsz magadról, ki vagy te, hogy így beszélsz velem? Amikor az érzéseinkBŐL beszélünk, akkor sértegetjük, bántjuk a másikat (upsz, épp ahogy gyermekünk tette) ezzel további rossz példát mutatunk. És “ha megdobnak kővel, dobd vissza egy másikkal” elv alapján nem szereplünk valami jól a szülői vizsgán.
Szeretettel állíts fel korlátokat!
Bántottál meg már valakit, akit nagyon szeretsz? Szinte biztos vagyok benne, hogy igen. Ilyenek vagyunk. Amikor nagyon elegünk van mindenből, amikor betelt a pohár, amikor nem volt alkalmunk érzelmileg teljes egészében reagálni egy helyzetre (például beszólt a főnököd, de nem mertél visszaszólni, csak lelkesen bólogattál), akkor a könnyebb ellenállás irányába adjuk ki a feszültségünket. Keresünk valami jó ürügyet, például a férj nem úgy vagy egyáltalán nem mosogat, és elégtételt veszünk. Megbántunk valakit, akit nagyon szeretünk, mert tudjuk, hogy vele megtehetjük. Akkor is szeretni fog, szörnyen viselkedünk. A főnök esetében belátható, hogyan jelent kockázatot, ha ott helyben visszük végig a teljes érzelmi munkát.
Na ugyanígy működnek a gyerekek is! Épp az érzelmi biztonság az, ami miatt bokszzsákká válunk gyermekünk szemében. Nem akar bántani, mégis megteszi. Szó nincs tiszteletlenségről. Épp a kapcsolatunk puha meleg, biztonságot adó takarója az, ami miatt gyalázhat. Így nincs is szükség arra, hogy revansot vegyünk, “letörjük a szarvát”.
De szó nélkül nem kell hagynunk. Amikor már lenyugodtak a kedélyek, mi magunk is stabilabb érzelmi állapotban vagyunk, állítsunk fel szeretetteljes, vagyis nem az indulataink hevében elhangzó korlátokat. “Tudom hogy rossz napod van, de kérlek nem beszélj így velem, mert ez bántó!” “Nagyon ki lehetsz, ha ilyeneket mondasz nekem, de kérlek, válaszd meg a szavaidat! “ De az igazság az, hogy még erre sincs feltétlenül szükség, hiszen, ahogy az én fiam is tudta, hogy kissé túllőtt a célon, már néhány éves kortól mindez világos a gyerekek számára. Csak egy érzelmileg stabil szülőre van szükségük, aki nem rajtuk veri le a sérelmeit, hanem meghallgatja őket és akkor is szeretettel öleli őket körbe, amikor szörnyen viselkednek.
Pethő Orsolya pszichológus
Szeretnéd pontosan érteni, mi áll egy-egy, számodra akár furcsa élethelyzet, kirohanás, hiszti hátterében? Szeretnéd tudni, mit tehetsz, hogyan alakítsd át saját gondolkodásod, viselkedésed ahhoz, hogy egy-egy ilyen helyzetet sokkal jobban tudj kezelni? Akkor a Hisztikezelés online kurzusomat ajánlom:
Profi hisztikezelés online kurzus
A Profi Hisztikezelés mesterkurzussal az a célom, hogy segítsek az időszűkében lévő túlterhelt szülőkön, akiknek elegük van a mindennapos hisztikből, de nem tudják, mit tehetnének.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg, hogy minél több szülőhöz eljuthasson, akik hozzád hasonlóan keresik a kiutat a gyereknevelés labirintusában! Köszönöm, ha gondolsz rájuk!
Megosztás:
