1. Különidő

Ez tulajdonképpen a gyereknevelés varázspálcája. Csodaszer, ami olyan, mintha tölcséren keresztül szeretetet töltenénk a gyerekbe, amitől ő ragyogni kezd és elfelejt rosszalkodni. Gyerekeink folyamatosan a figyelmünkért küzdenek. Akinek testvére is van, annak nem csak a bejövő hívásokkal, sms-ekkel, munkával, házimunkával, “már csak ezt kell elintéznem, és a tied vagyok” dolgokkal kell megküzdenie, hanem hasonszőrű konkurenciáival is. Sosem lehet biztos benne, hogy mikor kap figyelmet, az meddig tart, s lesz e még ilyen valaha. Egyfajta figyelem hiánygazdaság alakul ki, bármennyit is foglalkozunk velük. Így aztán sosem lesz elég az ,amit adunk, mert úgy tűnik folyamatosan kell érte harcolni.

A Különidő nem hagy kétségeket maga után. Minden paramétert világossá teszünk a gyerek számára, így neki nincs más dolga, mint hátradőlni és élvezni ennek biztonságát. Ezért jóval több, mintha spontán csak sok figyelmet adunk egy gyereknek. Nézzük a szükséges kereteket:

Mikor, milyen gyakran? Heti egy-két alkalom is csodákat hozhat, de problémás, engedetlen gyereknél minden nap érdemes rá időt szánni. Lehetnek persze spontán alkalmak is, de próbáljuk ki, hogy egy maximum egy hetet felölelő naptárban vizuális módon előre betervezzük ezeket a külön időket.

Mennyi ideig fog tartani? Már 3 perc is óriási eredményeket hozhat, de nyilván jobb, ha hoszabb időre is oda tudjuk adni minden figyelmünket a gyereknek. Egyszerűen állítsuk be az órát, vegyünk egy megfelelő ideig mérő homokórát, vagy mutassuk meg az órán melyik mutató hol lesz, amikor lejár a különidő. Mobil kikapcsol, testvér valahol biztonságos távolságban.

Mi a motivációm? Mert szeretnék, mert nekem van erre szükségem, mert hiányzol, mert szeretnék veled játszani. Ezt mindennél fontosabb elmondani. Amikor nap mint nap, “csakúgy” különösebb marketing nélkül játsszunk együtt a kicsikkel, az is nyilván jólesik, de a szeretet betöltő képessége jóval kevesebb, mintha kihangsúlyozzuk, hogy ez csakis azért van, mert mi, szülők élünk-halunk egy kis közös együttlétért.

Mivel töltjük az időt? Fontos, hogy a gyerek a főnök! “Azt játsszuk, amit te szeretnél.” És igen, vannak olyan játékok, amelyeket mi, szülők utálunk, de gondoljunk bele: most szeretettel töltjük fel a gyerekünket! Ebbe nem fér bele az alkudozás, hogy mi lenne, ha mégsem kardoznánk, mert olyan fáradt vagyok, hanem társasoznánk. Most tényleg az lesz, amit ő szeretne.

Kódfejtés: Mitől lesz a különidő kódfejtés? Miután ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerek mindenféle bánatát, sérelmét ránk zúdítsa, elképzelhető, hogy a közös idő nem lesz olyan idilli, mint ahogyan azt elképzeltük. Sőt. Amikor a gyerek valamilyen módon ellenkezik, mintha nem akarná ezt az egészet, pl.:

- Nem tudom mit játsszunk…
- Én is el akarok menni nagyihoz!
- Miért nincs itt a tesóm?
- Mégis apával akarok lenni..
- Vagy egyenesen bezárkózik a szobájába, az bizony felhívás keringőre. Valójában ezt kérdezi: szeretsz e annyira, hogy így is velem akarsz lenni? És ha a válasz nem, akkor sokat rontunk a helyzeten. Nem baj, türelmesen megvárom, amíg kitalálod, mit játsszunk. Én szeretnék veled kettesben lenni, nekem fontos, ezért most nem jön vissza a tesód. Ugyanez apával, nagyival kapcsolatban is. A szoba előtt pedig kitartó hősszerelmesként várni kell és udvarolni. Mert szülői szeretetünk megingathatatlan oszlop, a gyerek érzelmi viharai nem dönthetik le.

2. Hallgatni arany

Mit szeretnénk a legeslegjobban szülőként, amikor a kicsi sír, hisztizik, vagy bármilyen heves érzelmét fejezi ki? Hogy most azonnal hagyja abba! Meg akarjuk nyugtatni, vagy egyenesen felszólítjuk erre. Megoldást keresünk, prédikálunk arról, miért nem érezheti éppen azt, amit érez, el akarjuk terelni a figyelmét másra. Dühösek vagyunk. De szinte sosem hallgatjuk meg igazán, hogy mi a baja, mi nyomja a kicsi szívét. Amikor azzal a motivációval vagyunk jelen egy hisztiben, hogy pusztán meghallgassuk azt, a vihar előbb-utóbb magától elmúlik, és újra kisüt a nap. Ilyenkor tulajdonképpen csak hagyjuk, hogy kijöjjön, aminek ki kell jönnie, miközben az utat kikövezzük szeretettel, biztonsággal, megértéssel. Nézzük az eszközeinket:

Megerősítő mondatok:
Érzéseinket őszintén kimutatni, felszabadítani nem tudjuk akármikor, akármilyen helyzetben. (Hogy meg vagyunk lepődve, amikor várandósan, ahogy kinyílik valamiféle szeretet kapu, folyamatosan sírunk mindenen). Biztonságban, teljes intimitásban vagyunk képesek elengedni, amitől félünk, ami igazán nyomaszt. Ennek az atmoszférának a megteremtésére valóak a megerősítő mondatok. Mondjuk ezeket a legnagyobb szeretettel és gyengédséggel:
- Itt vagyok, biztonságban vagy.
- Nem megyek sehová, segítek.
- Itt maradok, amíg ez a rossz érzés el nem múlik.
- Nyugodtan sírjál.
- Sajnálom, hogy nem a tiéd lett az utolsó süti/nincs kedved oviba menni/elveszett a kedvenc labdád
- Mindannyiunknak vannak rossz napjai, ez természetes.

Tükrözés:
Szeretettel, megértéssel a szívünkben (nem robotszerűen!) egyszerűen visszamondjuk, amit a gyerek mond:
Nagyon szeretnél még egy sütit enni
Fájt, amikor megütötted a kezedet
Nem sikerült a torony, amit építettél
Nincs kedved suliba menni
Szerettél volna még aludni egy kicsit

Csönd:
Szülőként nagyon szeretnénk befolyásolni, kontrollálni az eseményeket. Talán a legnehezebb csak hagyni, kísérni a dolgok történését, akár az érzelmek felszabadulását, távozását. A csönd mágikus erővel bír, tanuljuk meg hát egy kicsit befogni a szánkat! (Ezzel a fiam most nagyon látványosan egyetért.)

Nincs egyetlen forgatókönyv, amely teljesen beválik. Vannak gyerekek akiknél szinte egy szót sem érdemes szólni, vannak, akik nem tűrik ilyenkor az érintést. Meg kell tanulnunk gyermekünk milyen segítséggel tudja az érzelmeit elengedni, és melyek akasztják meg, állítják meg a hullámot.

3. Felszabadult hancúrozás, játék

Amikor bírkózás közben olyan energiával nyom le a fiad, hogy csak lesel, amikor labdázásnál teljes erőből vágja hozzád a lasztit, amikor óvónéniként komolyan megleckéztet, biztos lehetsz benne, hogy van mitől megszabadulnia. A gyerekek elsősorban a játékon keresztül dolgozzák fel érzelmeiket, s erre legkevésbé a nyugodt légkörű - egyesek szerint dögunalom - társasjátékok alkalmasak. Minél több a rohangálás, hancúrozás, minél hangosabb, intenzívebb egy játék, minél több benne a nevetés, hülyéskedés, szerepcsere, annál inkább alkalmas erre a célra. Ha ovi után nem kell továbbra is jól viselkedni, hanem ki lehet ereszteni a gőzt és például rosszgyerekeset, vagy vérmes óvónéniset lehet játszani, magunkkal is jót teszünk, mert a gyerek nem az esti rutint használja majd feszültséglevezetésre.

4. Korlátok

A “NEM” néha a legkedvesebb és leghasznosabb szó a nevelésben, ha nem is mindig szó szerint hangzik el. Nagyon nagy szükség van rá. A korlátok biztonságot teremtenek, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyomasztó érzelmek szabadon tudjanak távozni. Ahogyan az örjöngő, szüleit éppen csépelő gyereket is magától és a saját agressziójától védjük meg, ha határozottan, de nem erőszakosan lefogjuk a kezeit. Hisz ez is egyfajta NEM. A korlátok védelmet nyújtanak, amelyeken belül szabadon garázdálkodhat a gyerek. Mint a járóka annak idején, amikor még kicsi volt. Itt mindent ki lehet próbálni bátran. Néhány korlát:

- Most már indulunk haza.
- Megbeszéltük, hogy ez az utolsó mese, ki kell kapcsolnod a tévét.
- Most elmegyek, de délután jövök érted.
- Fel kell venned a cipődet.
- Ez a vacsora, ha nem kéred, legközelebb reggelizni tudsz.

Meggyőződésem, hogy mindannyiunkban gyárilag van problémamegoldó képesség. Bármilyen nehézségen képesek vagyunk túltenni magunkat. Semmi másra nincs szükségünk, mint értő fülekre, szeretettel ölelő karokra, együttérzésre és annak tudatára, hogy van kinek elmondani a bánatunkat. Valaki, aki nem fog minket kinevetni, bírálni, akit nem zavarunk, dühítünk az érzéseinkkel, aki csak meghallgat. Meggyőződésem, ha meg tudjuk mindezt adni a gyerekeinknek, egy jobb világot teremtünk.

Pethő Orsolya, pszichológus
www.kolyokszerviz.hu